– A Saul fia diadalútja előtt nagyon kevesen tudták, mi is az a sonderkommando.
– Emberek jönnek oda hozzám a vetítés után és azt mondják:
eddig nem értették, mi is történt a koncentrációs táborokban, de most már igen.
Ez valóban erős visszacsatolás. Ugyanakkor nehéz felmérni a film hatását a világban. De látom, hogy sokakban van igény arra, hogy érezzék és lássák, mi mindenre képes az emberi civilizáció. Fontos, hogy magunkba nézzünk.
– Találkozott valaha igazi sonderkommandóssal?
– Igen, nemrég találkoztunk az egyik utolsó túlélővel Los Angelesben, a görög Dario Gabbaijal. Kilencvenhárom éves. Megnézte a filmet, hitelesnek tartotta.
Nehéz volt a szemébe néznem.
Ez a férfi olyan dolgokat látott, amiket mi sohasem fogunk tudni még elképzelni sem. Azt mondta, azok voltak a legnehezebb pillanatok, amikor kis transzportok érkeztek. Egyesével kellett odavinni az embereket az SS-tisztekhez, akik pisztollyal végeztek velük. Ott haltak meg a szeme láttára.
(…)
– Párizsban diplomázott. De hol érzi otthon magát?
– Sokat utazom, nem érzem magam rosszul külföldön. Bolyongó életet élek, sok helyen tudom otthon vagy éppen nem otthon érezni magam.
Az is érdekes, hogy a magyar rendezők közül kevesen gratuláltak nekem.
De Wes Anderson (A Grand Budapest Hotel rendezője – a szerk.) igen.
– A csütörtöki sajtótájékoztatón mondta: átrajzolná a frontvonalakat.
– Igen, például Németországban, ahol van rá tudat alatt igény.
– Mire van igény?
– Talán érzik, hogy amit a holokausztról gondolnak, egy rózsaillattal befújt verziója annak, ami volt.
– Pedig az utóbbi tíz évben elkészíttették az úgynevezett lelkiismereti filmjeiket, szembesültek a múltjukkal. Ott a Hitler-film például, A bukás.
– Szerintem éppen
A bukás tökéletes harmadik birodalmi propaganda. Egy Führer-glorifikáció.
Mintha az egész német filmgyártás a revizionizmusra törekedett volna, hogy megnyugtassa a németeket: „Igazából nem mi voltunk. Akik mégis, azok közül nem volt mindenki olyan rossz.” Történelemhamisítás mesterfokon, ami mögött egy egész gépezet áll.
De én felveszem ez ellen a harcot.
Azt hiszik Németországban, hogy túl vannak a holokauszton. Igaz ugyan, hogy nem ők voltak, de tudniuk kell, mi történt valójában.
– A német kritikusokat kifejezetten irritálta a Saul fia.
– Megértem: még jó, hogy irritálja őket. Különös, a Film Comment decemberi számában pro és kontra kritikát is közöltek a Saul fiáról. Az elmarasztaló írást egy osztrák kritikus, Stefan Grissemann jegyzi. Nyilván ez sem véletlen.
– Már több mint nyolcvan országba eladták a Saul fiát. Sipos Gábor és Rajna Gábor producer oroszországi bemutatónak is örülne.
– Én is.
A kelet-európaiak szinte igénylik, hogy elnyomják őket. Ez messze vezethet.
A putyini modell pedig súlyos és veszélyes. A posztmodern eurázsiai történelem megmutatja: Nyugaton a megválasztott politikusok kifejezetten gyengék, mint Németországban, Franciaországban vagy Nagy-Britanniában. Keleten az erősebbek nem feltétlenül demokraták. Nyugaton az emberek a béke iránti vágyuk miatt csak a gyengéket szeretik megválasztani. Nincsenek ma már erős demokraták, mint Churchill vagy De Gaulle.
– A Sunset című új filmje az I. világháború előtt fog játszódni Budapesten. Ez is eléggé univerzális történetnek ígérkezik.
– Igen, mert a civilizáció kérdései izgatnak a legjobban.
Nol.hu, Nemes Jeles László: A magyar rendezők közül kevesen gratuláltak
Megosztás:
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.