Orsolya Véghová: Vallomás arról, hogy milyen magyarnak lenni Szlovákiában

1.rész – Vallomás arról, hogy milyen magyarnak lenni Szlovákiában. Az előítéletekről, a sztereotípiákról, a látható és láthatatlan stigmákról és a társadalmunkban jelen lévők kollektív meggyőződéséről.

2004-et írtunk. A fiam négyéves volt és az Antolská kórház nefrológiai rendelőjének rendszeres látogatói voltunk. Nem állt szándékomban megtudni, hogy a vesékre létezik külön specialista, de nem volt más választásom. Egy sor kellemetlen vizsgálat várt ránk. Tudtam, hogy minden bizonnyal jó pár éves gyógyulási folyamat vár ránk. Szerettem volna a fiam iránti félelmemet elcsitítani, ezért mindig a gyermekorvos szavait idéztem magam elé, aki azt mondta, hogy egy gyógyítható betegséget próbálunk megoldani. Rögtön a másik napon következtek a vérvételek. András a vérvétel során sírt és jajgatott. Magyarul. Én pedig igyekeztem ő megnyugtatni. Magyarul. A tekintetekről lesütött, hogy ez így nincs jól. Az orvosnő pedig fennhéjázóan konstatálta, hogy a gyerek nem beszél szlovákul.

A vérvétel után hosszasan ecsetelte nekem, hogy milyen fontos megtanulni szlovákul. És nekem, mint édesanyának előtérbe kellene helyeznem a gyermekem társadalmi integrációját. Védekeztem, hiszen gyakorlatom van benne. (…) Próbáltam neki elmagyarázni, hogy én is megtanultam szlovákul annak ellenére, hogy Pozsonypüspökin magyar alapiskolába, a pozsonyi Duna utcán pedig magyar gimnáziumba jártam. Elmagyaráztam neki, hogy ezzel a végzettséggel képes voltam szlovák nyelven elvégezni az egyetemet.

   

Azt is elmagyaráztam neki, hogy a gyerekem is magas szinten fogja beszélni a szlovák nyelvet. Sőt, más nyelveken is fog tudni beszélni. Éreztem, hogy az egész kétségbeesett magyarázkodás. A nefrológiai rendelőben ez az egész dolog rendkívül morbidnak tűnt, és egy dolgot tudatosítottam: „Doktornő, én ebben az országban az egész életemet nemzeti kisebbségként élem. Higgye el nekem, hogy nagyon jól tudom, mi az az integráció. Nincs szükségem arra, hogy olyasvalaki oktasson ki erről, aki semmit sem tud az egészről.” Igaz, mindezt nem mondtam ki hangosan, de már világosan láttam.

A magyarok és a szlovákok kapcsolatainak megértése életfogytiglani téma lett számomra, hiszen az indentitásomat érinti. Ki vagyok? Számomra mi a fontos? Mit mondok majd erről a gyerekeimnek? Szlovákiában ez egy óriási téma az egész magyar közösség számára. Nagyon gyakran szenvedélyes vitákat folytatok erről a témáról nemcsak a magyarokkal, de a szlovákokkal is. Igyekeztem megérteni a szlovákok álláspontját az üggyel kapcsolatban, kialakítani egy saját véleményt a magyarok kollektív meggyőződéséről, sőt igyekeztem megnevezni néhány jelenséget az interkulturális dimenzión keresztül.

Évek óta mondogatom, hogy ha lesz rá merszem, akkor elkezdek írni egy blogot. Összeszedtem a bátorságomat. Abban a hitben írom a blogomat, hogy Ti, szlovákok, akik olvassátok ezeket a sorokat, megpróbáljátok meghallgatni egy magyar nő nézeteit az előítéletekkel, a kétnyelvűséggel és az integrációval kapcsolatban.

Sme blog.sk, Orsolya Véghová: Maďarka