Budapesten negyed hatkor ébredeznek a kapualjak lakói, a korán kelők, mert a házmesterek fél hatkor húzzák ki a házak elé a kukákat, addigra odébb kell állni vagy feküdni cókmókostul, és az élelmiszerboltok is ilyenkor kezdik rendezgetni az éjszakában megbomlott soraikat.
Mostanság az üzletek elé nyitás előtt korahajnalban kiszállított pékáru meg tej őrizetlenül már nem maradhat, nem várná meg a boltosokat úgy, mint egykoron. Pedig milyen jó volt egykoron ezekből csemegézni hazafele menet a kollégiumba egy átmulatott éjszaka után!
A szerencsésebb kintélők, a becsődölt üzletek bejáratait birtokba vehető hajléktalanok tovább alhatnak, egész nap. Jóban vannak az utcaseprőkkel is, akik hagyják és kikerülik őket, hiszen munkát kapnak tőlük, és a sorstalanságtól őket is csak egy lapátra való választja el. „Szegények éje! Légy szenem, füstölögj itt a szívemen…”, mormolja magában söprés közben az egyik csíkos kardigános.
Egy lépéssel odébb, a villamossínen szerelmi háromszögben élő galambok reggeliznek. Mázlisták! Megszokták a forgalmat, féltik az éjszakai járatból kidobott sósperecet, odébb vonszolni apró csőrükkel képtelenek, talán, ha egyszerre emelnék mind a hárman, egy turbékolásos vezényszóra…Aztán szinte az utolsó pillanatban rebbennek szét a zebra előtt figyelmeztetően csilingelő négyes-hatos elől.
A Duna parton a rakodópart alsó kövén ülve most még senki se nézi az elúszó dinnyehéjat, korán van még nézéshez is, dinnyehéjhoz is. Üres a sétány, sehol egy csótány! Kocogásommal csak egy hajléktalant zavartam meg, hirtelen egyenesedik ki a bokor mellett reggeli guggolásából. Ennyit még megőrzött emberi méltóságából, a zavart: „Kettős teher s kettős kincs, hogy szeretni kell.
Ki szeret, s párra nem találhat, oly hontalan, mint amilyen gyámoltalan a szükségét végző vadállat”, morogta közben a rímeket magában, vagy nem. A hidak hajnali forgalma még nem túl erős, de mégis szembetűnő, hogy amíg a Petőfi hídon többen tartanak Pestről Budára, addig a Rákóczi hídnak a Pest felé irányuló forgalma az erősebb. Lehet, hogy a pestiek Petőfit szeretik jobban, a budaiak meg Rákóczit?
De merre jártak a budaiak addig, amíg az Lágymányosi híd volt a Rákóczi? A második forduló futása közben megjelennek a kutyások. A bérlakások szűk lakásaiból kiszabadult vizslák versenyt futnak a hullámokkal, irigykedve nézem őket, ők meg gúnyos mosollyal engem, lassúságomat. Lassan benépesül a partszakasz: a gyalogosoknak sétányuk, a bringásoknak kijelölt bicikliútjuk van, a futónaplopók füves-földes pályára kényszerülnek.
Túlszabályozott ez kicsit nekem, a természethez, érsekújvári erdei ösvényekhez szokott futólelkemnek. A HÉV-et még megértem, neki kell a sín… De mindezt feledteti a hajnali futás legkedvesebb képe, egy kézen fogva, egymást néha átölelve, andalogva sétáló idős házaspár. Számukra már rövidülnek az éjszakák, mert koránfekvők és kelők, érzik, rövidül az életük.
Viszont nekik nem teher, csak kettős kincs, hogy szeretni kell… Egyiküknek se lenne szabad hamarabb meghalnia, vagy egyszerre, vagy soha….
Száraz Dénes
Megosztás:
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.
