Ily selymesen sosem hullt még vállaimra rá az este,
S ily finoman nem ölelt tán egyszer sem a város még,
S mint az ifjú szerelemben, úgy burkolt be édes teste,
S úgy derültek fényre szépen lámpái is, mint az ég.
.
Úgy bújtam az ölébe én fázva, fájón, gyönyörrel,
Vágyva mind a Kincset, amelyt tavasz-meleg kínálhat,
Épp úgy tettem, Istenemre, miként régen, örömmel,
S mentem, vágyva kiáltani Boldogságom világnak.
[stw]
.
Furcsa Hiány, s furcsa Teljes-Érzet égett együtt benn,
Vegyes, zavart, szeszély-öröm, (kifejezni sem lehet),
S két gondolat volt csupán, mi nem eresztett el engem:
Mért akarnék veled lenni?
S miért nem leszek veled?
.
Mint a részeg, túlzó Öröm, amely baj és gyógyír is,
Úgy lüktetett mélyemben az Emlék és a Jövő – Vágy,
És köröttem sok-sok ember, megannyi Hit, hű s hamis,
S messze volt még (bár úgy vágytam: pihentessen már) az ágy.
..
.
Kerepesi Igor
Megosztás:
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.