Barangolások Jacsmenyik József füleki festőművésszel (Képriport, interjú)

Barangolások címmel nyílt meg a füleki Városi Honismereti Múzeumban Jacsmenyik József festőművész kiállítása. A festőművészt és a kiállítást annak kurátora, H. Szabó Kinga a losonci Szabó Gyula emlékház alapítója és vezetője mutatta be.

„Amióta Jacsmenyik József munkásságát megismertem, azóta egy rendkívül sokoldalú művész munkásságát figyelhetem. Szinte megható, hogy milyen szeretettel és milyen alázattal nyúl mind a választott témához,  mind pedig az éppen az éppen alkalmazott művészi technikához, amellyel dolgozik. Ez a nagy erőssége és mindemellett természetesen az a szeretetteljes tekintet, viszonyulás a témakörhöz, ami rá abszolút jellemző.

   

A füleki városrészletek mellett a külföldön és idehaza megtett barangolások során megismert tájak mindegyikéből találhatunk egy-egy jellegzetes festményt, rajzot, kastélyokat, amelyeket megörökített.  És természetesen a kitűnő portrék, melyeknek remekek. Anyagon dinamikusan használt olajfestékek mellett külön jellegzetessége a diófa pác. Ezzel más művésznél én még nem is találkoztam. Szépen, mesterien kezeli ezt a különleges,  saját maga által kikevert festékanyagot … ez külön erőssége. Értékes a munkája, megörökíti a látványt, a múló idő nyomait is a szép műemlékeken.”

A kiállításon a művész életművészetéből látható válogatás, olajfestmények, akvarrellek, diópácrajzok. Jacsemnyik József Kassán tanult, sokáig ott is élt, ahol több neves alkotótól, grafikustól tanult. A mesterei közé tartozott Feld Lajos, Jakoby Gyula. Visszatérve Fülekre egy ideig a füleki iparművekben dolgozott, hosszú ideig a Füleki Városi Múzeum vezetője, kurátora, restaurátora volt.

A kiállítás után beszélgettünk.

Mikor ihletett meg a festészet?

Már a korai gyerekkoromban rajzolgattam, 4-5 évesen megfestettem a nagyfater portréját egy szétcsomagolt „taraszbulba” dohány papírjának fehér belsejére. A pipáját fadarabbal gyújtotta meg, én pedig a megszenesedett fával rajzoltam. Valahogy így kezdődött.

És hogyan folytatódott?

Alapiskolában rajzkörökkel! Szilágyi Ida, a Pozsonyban végzett akadémikus festőművész vezetésével. Az iskolai tanítói közül Vassányi Zsuzsa néni figyelt fel rám, később pedig Dánai Irénke, aki  Füleken, Losoncon is tanított.

Az iskola végéhez közeledve úgy volt, hogy a kassai Képzőművészeti Szakközépiskolába megyek felvételezni. De … az előtte való nyáron eltörtem a kezem, 12 helyen volt törés a kezemen. Legurultam egy völgyzáró gátnál, egy pionírtáborban. Ugyan úgy-ahogy összerakták a kezem, de a január végi felvételiről kényszerűen lemaradtam.

Végül is Kassa maradt, az Ipariba vettek fel, elektrotechnikát tanulni. Érdekelt. Gyerekkoromban rádió amatőrködtem, 10 éves koromban rádiókat készítettem magamnak.

És a festészet?

A kezem kezdett rendbe jönni, járogattam rajzolni. A kassai nagykönyvtárba jártam festészetet tanulni – anatómiát, művészeti anatómiát. De rajzolgattam a városban is, s azt észrevette az egyik tanárom, T. Emil bácsi. Másnap az órán mondta, „no fiatalember szedje össze a holmiját, s elmegy ide meg ide”, Feld Lajos, grafikushoz és festőhöz. Pesten végzett grafika és festészet szakot, akkor már megszüntette a magániskoláját, „de a maga rajzait megnézi”.

Elvittem a rajzokat. Lajos bácsi egy 1,20 méter magas emberke volt. Szétrakta a képeimet, megnézte, s mondta, ezzel foglalkozunk, ez jó lesz … Akkor már verebet lehetett volna velem fogatni, tudtam, hogy nyert ügyem van. Hetente egy-két alkalommal jártam hozzá tanulni. Az első évben fizettem a tandíjat, azután már egy fillért nem vett el soha.

Más művészekkel is kapcsolatba kerültél?

A baráti körén keresztül jutottam el további szobrász- és restaurátor műhelyekbe. Tanultam még Eckerdt Sándornál, konkrétan grafikát, grafikai technikákat. Eljutottam Jakoby Gyulához, Löffler Béla szobrászművészhez és néhány további alkotóhoz is. Mondhatom, hogy a kassai magyarság felkarolt.

Még iparista voltam, amikor a kassai Fábry klubban megrendezték az első kiállításomat, majd egy évvel később még egyet. Az első főleg rajzokból volt, a másodikban festmények, akvarellek is jöttek hozzá. Akkoriban szürrealista irányba is elmentem,  az egyik képnek az volt a címe, hogy „Tiltakozás a művészet meggyalázása ellen”. Orgonasípok voltak rajta, előterében egy klaviatúra és levágott kéz fröcsögő vérrel.

A Kommunista Párttól jöttek ellenőrizni a kiállítást – megnyithatom-e? Megálltak a kép mellett … „ez bizony gond … hogy képzelem én ezt …” Az  egyik barátom az emeleten gépelte a képek címeit, s hallotta, hogy mi történik. Lejött a szájában gombostűk, papírok… „Józsikám ne haragudj eltévesztettem a címeket, valamit elírtam” – mondta s a kép alá odatette… Protest proti zničeniu umeniu v Čile (tiltakozás a chilei művészet megsemmisítése ellen). „Nyithatják a kiállítást!” – mondták az illetékesek.

A középiskola után másfél évet Kassán töltöttem, a Thália Színháznál dolgoztam, mint világosító, Közben Lajos bácsinál még festést tanultam, anatómiát.  Az 1980-as években hazajöttem Fülekre kerültem, s azóta is itt vagyok.

Nem jutott eszedbe, hogy  képzőművészeti főiskolán tanulj tovább?

Dehogynem. Nyolcszor Prágában, hatszor Pozsonyban felvételiztem. Feketén Budapesten is, de oda nem lehetett kimenni, mert arra akkor nem volt nemzetközi egyezség.

Prágából többször kaptam azt a választ, hogy helyszűke miatt nem vettek fel, de volt olyan is, hogy nincs tehetségem. Hasonló válaszokat kaptam Pozsonyból is. Ajánlották, hogy próbáljak meg más szakra felvételizni, mert amire felvételiztem, az nem nekem való. A következő évben arra mentem, akkor megint egy másikat ajánlottak, éppen azt, amire egy évvel azelőtt voltam.

A restaurátori tevékenységed hogy jött a képbe?

Úgy, hogy festéstechnológiát is illik tanulni, hiszen nem az a művészet, hogy az ember ecsetet fog a kezébe.  Az vagy van, vagy nincs, vagy jön, vagy nem. Festéstechnológiára szükség volt, több idős magyar festőnél, restaurátornál is gyakran megfordultam. Löffler Béla bácsi akkor szobrokat restaurált, s nála gyakran voltam.

Mint festőtanonc pucoltam a tyúkszart valamelyik képről, amiről azután kiderült, hogy óriási értéke van. Kiderült, hogy Munkácsinak egy virágcsendélet vázlata volt. Miután megtisztítottam, szóltam a mesternek, hogy nézze meg … először azt mondta, hogy ez nem az … de azután egyszer odajött a hátam mögé „…tudod mit Józsikám menj át és azokat a bőrszékeket kell megcsinálni, majd azon tanítalak tovább …. a képet majd befejezem.” – mondta.  Azután már nem láttam a képet.

A restaurálási érdeklődésem a festészettel párhuzamos alakult ki. Azokat a régi restaurálási módszereket tanultam, amelyek 2-300 évvel azelőtt már használatosak voltak –  a mai kor vegyszereit azóta sem használom.

Milyen technológiákat használsz?

Mivel bizonyos típusú olajfestékeket nem tudtam megvásárolni, saját magamnak keverem őket. Töröm a színpigmenteket különböző olajokkal (pl. len, mák), adalékanyagokat teszek hozzá, tárolom. Ezeket a színeket kapni nem lehet, vagy csak nagyon nehezen lehet hozzájutni.

A diópác?

Magam főzöm. Az asztalosok, bútorasztalosok mindig is használták a fát pácolni. A jelenkor ún. diópác porai az utóbbi kb. 50 évben valamilyen kőolajszármazékból készülnek, aminek az az átka, hogy nem fényállók.

Diópácot akvarellfestéknek használni?

A lényege, hogy olyan adalékanyagokat használjon az ember, amit a híres akvarellfestékgyárak is használtak egy-kétszáz évvel azelőtt és a művészek is  természetesen. Sikerült különböző technológiáknak utána néznem, hogy milyen adalék anyagokkal lehet tartósítani. Ennek végül is diószín akvarellfesték lett a vége. Kb. 4-5 kg alapanyagból készül, egy pontos technológiával, kb. 2 dc sűrű intenzív festék lesz belőle, ami azután úgy viselkedik az akvarell papíron ahogyan én szeretném.

Tehát ha jól értelmeztem, természetes anyagokat használsz?

Igen mindenképpen! A művészellátókban ma is lehet diópácot kapni festésre. De amit annak idején próbáltam, nekem nem jött be, s így kezdtem el saját magam kutyulni a dolgokat.

Kik azok a festőművészek, akik hatottak rád?

Úgy átlagban az expresszionisták és impresszionisták tudtak nekem valamit mondani, a fauisták szintén. A környezetemben Kassán a Roskoványi Pista munkássága nagyon sokat hatott rám, előtte Bacskai Béla, Szabó Gyula. Kassán Jakoby Gyulának a színhasználata, kompozíciója nagyon megfogott. Ami a grafikai részt illeti, a művészeti alapokat Feld Lajos bácsitól kaptam meg, tőle tanultam a legtöbbet.

A füleki kiállításodon számos helyszínről vannak festményeid. Tudatosan járod az országot, vagy spontán azt fested, ahol éppen vagy?

Van egy vázlattömböm, amit magamnál tartok, abba készítek vázlatokat A feleségem sokszor morgolódott, hogy miért nem a családdal törődök, hanem a festészettel, s minek hordok magammal nagy blokkokat. Így az egyre kisebb lett, de mindig magammal hordom. Ha valahová elkerülök és megtetszik a táj, akkor egy jó pár rajzot készítek, amit azután itthon a műhelyemben dolgozom fel ha éppen hangulatom van rá. Van olyan vázlat, amit 20 év után vettem elő.

Van kedvenc témád, amit a egszívesebben festesz?

Egyesek azt mondják, hogy sok a tájkép, valószínűleg ezeket festem a legszívesebben. Mások sok portrét látnak, azok szerint a portrék a kedvenceim. A harmadik a városrészleteket, a vedutokat. Hangulat kérdése az egész. Ami, az adott pillanatban megfog, éppen azt!

Vannak tanítványaid?

Tavaly már a 17. martosi akvarelltábort tanítottam le. Ezek azok a tanulni vágyó gyerekek, akik később közép- vagy éppen főiskolai szinten művelték a képzőművészetet. Most kb. a harmadik generáció végzett. Tehetségek is voltak közöttük, akiknek követem, figyelem az útját. Nagyon tehetséges pl. Berkes Csilla, aki fémszobrászattal foglalkozik.  Martoson, a Feszty – parkban látható a Brémai muzsikusok c munkája. Fenomenális alkotás.

Sok kiállításod van?

Losonc, előtte Rimaszombat, Párkány, márciusban Bősön nyílik egy újabb. Vannak még egyéb tervek, de arról majd akkor. Öreg vagyok már és fáradok. A mostani, fülek kiállítás olyan 35-36-dik önálló kiállításom. Az első kettő, mint említettem Kassán volt, Füleken az Üzemi Klubban volt az első 1982-ben. Úgy vagyok ezekkel, hogy ahová meghívnak, s úgy ítélem meg, hogy van erőm, energiám rá, hogy levigyem rá a képeimet, akkor szívesen elfogadom. A külföldi  kiállítások előkészítése egykor nem volt annyira egyszerű, engedélyek kellettek hozzá, sok pénzbe került.  Ma már kicsit egyszerűbb a helyzet.

Tudod, hogy hány helyre kerültek el a képeid?

Vannak Dél-Afrikában, Ausztráliában is, Kanadában, Japánban  talán egy, Magyaroszág, Németország, Ausztria, Olaszország stb.

Terveid? Meg nem valósított vágyak?

Persze hogy vannak, A helyzet az, hogy még mindig nagyon sok vázlat van, amit nem dolgoztam fel. Amíg mozgok, és ceruzát, ecsetet tudok tartania kezemben, járom a környéket. Készülnek a vázlatok…

Puntigán József

Nyitókép: Mesiarik Marián