Polgári Szilvia: Utak – Beszélgetés Gágyor Péterrel 1. rész

(…)

Felvidéken születtél 1946-ban. Beszéljünk egy kicsit az ottani évekről.

Ipolyság akkor még magyar város volt. Kicsit dzsentris, kicsit beszélgetős hely, emlékszem, az orális történelmet úgy kaptam meg, hogy kint ültünk, az öregek is kijöttek, hozták kinek mije volt, rétes, pogácsa; és ott eszegettünk, beszélgettünk. Mesélték a háborút, a hadifogságot, Ella néni a tetovált kezével elmondta a koncentrációs tábort, Laci bácsi az orosz hadifogságot. Aztán a kommunizmus erősödésével változott a helyzet, kezdett veszélyes lenni a beszélgetés. De szerencsére megélhettem azt az időszakot is, amikor még viszonylag szabadon működött. Ezekkel az alapokkal próbáltam meg a kamaszkor múltán a korabeli szocializmusban egyfajta etikai rendet keresni, hivatkozván például a lenini nemzetiségi törvényekre. De ekkor már az Ipolyba azért belelőttek a határőrök egy-két halászt, akik a túlsó partba akadt horogért mentek át.

   

(…)

Aztán rendezni kezdtél.

Igen, Ildikó, a feleségem vette át a Szép Szót és mikor a Komáromi Színház felkért, én szíves-örömest vállaltam, mindenáron meg akartam váltani a magyar színházi stílust egy új, másfajta stílussal. Az első rendezésem a Don Quijote volt, a Thália Színházban.

(…)

A kétéves hontalanság hogy történt?

A Szlovák Kulturális Minisztérium közölte velem, nem tartja kívánatosnak, hogy ilyen elfogadhatatlan figurák, mint én, a csehszlovák szocialista kultúrát külföldön reprezentálják. És akkor Győrtől több vendégrendezésem után megkérdeztem, mit tudnak ajánlani, mondták, hogy fölvesznek állandó munkaviszonyba, kértem, hogy a családom is ott lehessen velem, szolgálati lakást kaptunk, de a határon elvették tőlünk a személyazonossági iratokat, meg aláíratták, hogy törölve vagyunk a Csehszlovák Szocialista Köztársaság állampolgárainak könyvéből. Az egész család. Nem tudom, a gyerekeim miért, ők mit követtek el a szocializmus ellen, kettő még kiskorú volt.

Érvényesült a kollektív bűnösség?

Igen. Magyarországon pedig az volt a törvény, hogy a KEOK-nál kellett jelentkezni hathetente, albán csavargók és hasonlók közepette…

(…)

Aztán Magyarországon csöbörből vödörbe kerültél.

Igen, sajnos nekem is mindig nagy volt a szám, azt hiszem önmagamnak könnyen ártó alkat vagyok, így amikor megkaptuk az állampolgári eskü szövegét és benne volt, hogy az MSZMP-re is esküdni kell, én jeleztem, hogy nem akarok párttag lenni, elég nekem az állampolgárság.

(…)

86-ban mentetek ki.

Igen. És amikor átmentünk a határon, akkor a feleségem kapcsolta le az ablaktörlőt, mert nekem párás volt a kilátás, holott száraz volt az ablak. A lányok hátul énekelték, hogy vágják az erdei utat, viszik a magyar fiúkat, viszik, viszik szegényeket, szegény magyar legényeket. Tudod? És te meg vezesd az autót, vidd a három lányodat ki, a semmibe. De itt maradni meg nem tudtunk, mert nem volt se lakás, se pénz, se állás, se semmi. Ha tudtuk volna, hogy változás jön, egy lábon állva kibírtuk volna addig, nincs Isten, aki elmozdított volna innen. Aztán ott rájöttél – Márai szavaival élve –, hogy az emigrációban mindenki lesüllyed a saját színvonalára.

Ez jó mondat.

Innen nézve, a szocializmusból azt hittük, hogy a negatív kiválasztódásnak az a folyamata, ami itt zajlik, a kapitalizmusban nem zajlik le. Pedig ott is lezajlik. Csak ott a profit érdekében, itt meg egyéb, hatalmi érdekek mentén.

(…)

Az emberiségnél állandó, örök veszélyt jelent, amikor egy utópia ideologizálódik, majd káoszba és diktatúrába fullad. Mi ezt ugye megéltük a marxizmussal. Az utópista szocialisták elképzelése nagyjából olyan volt, mint a kemence sutban elmondott esti mese. Mindenki egyforma lesz és csak mosolyogni fogunk. Majd kivégeztek néhány tízmillió embert.

Nem lehet, hogy csak más a szemléletmódjuk?

A németek nem szeretik az idegent. Úgy tesznek, mintha szeretnék, mintha nagyon bánnák a második világháborút, de nem így van. Meg azért mindenhol akad egy-két oberstrumführer nagyapa, akire igen büszke a család.

Ha ez igaz, akkor Európa valóban egy puskaporos hordón ül.

Azon bizony. Persze mégsem teljesen azon, mert a németek szaporulata katasztrofális.

(…)

És végül hazajöttetek…

Először csak én jöttem haza, egy évet Münchenben jártam a színművészeti főiskolára, de balszerencsém is volt, mert akkor nyílt meg az NDK határ, amikor befejeztem a vendéghallgatói tanulmányaimat. És írtam ugyan a pályázatokat, de anyanyelvi németséggel az NDK-s rendezők is ugyanezt tették. Tehát többszörösen hátrányos helyzetbe kerültem. Én negyvenkét éves koromig nem tudtam németül, akkor kezdtem tanulni a Goethe Instituton.

(…)

polgarportal.hu – Utak: Beszélgetés Gágyor Péterrel