Bencze Ildikó: Miért nehéz a magyar gyereknek a román nyelv?

(…)

…gyermekeink sokat tudnak románul. A székelyföldiek is. (…) Sokat segítene rajtunk, ha szabadna rosszul beszélnünk az állam nyelvét. Az állam nyelvét is. Ne legyen az gond, hogy milyen sorrendben alkotnak mondatot a szavak. Hogy visszahatnak-e az igék. Hogy elkeverednek-e a névmások. Kit érdekelnek a névmások, ha meg tudom értetni magam!.

És ez valóban így van. Székelyföldiként (sőt: székelyudvarhelyiként) nekem is az a tapasztalatom, hogy sokan tényleg azért nem mernek megszólalni románul, mert félnek, hogy kiröhögik őket. Emiatt van bennünk egy gát, és még azt sem merjük mondani, amit pedig biztosra tudunk, hogy helyesen van. (…)

   

Ugyanakkor azt sem árt szem előtt tartani, hogy a románok nagy része nem annyira rosszindulatú, ahogyan azt mi elképzeljük, s ha egy-kettő akad is, aki hangot ad nemtetszésének, amiért éppen hímnemet használtunk a nőnem helyett, többségük örül, ha látja, hogy ahhoz képest egész jól boldogulunk az állam nyelvén.

(…)

Egy magyar gyermek, ha helytelenül kér egy pohár vizet angolul, mindenki megdicséri és biztatja, mert mondta, hogy water és please. Ha ugyanolyan helytelenül kér egy pohár vizet románul, leteremtik, kijavítják, levonják a jegyét, olykor nevetség tárgyává teszik, mert rosszul ragozott és nőnemben mondta a poharat.

(…)

A nyelvtanulásban a pozitív visszajelzés, a dicséret valóban nagyon fontos dolog, és ha a gyereket lépten-nyomon megszólítják, leteremtik még az iskolában is, amiért valamit nem helyesen mond románul, az nagyon vissza tudja dobni a nyelv iránti kíváncsiságát, a tanulási vágyát. De vajon megvan bennük a kellő kíváncsiság a román nyelv iránt – vagy másképpen: ugyanúgy kíváncsiak a román nyelvre, mint például az angolra? Nos, a választ nem tudhatom, de tehetünk egy kísérletet a kiderítésére.

(…)

Transindex.ro – Bencze Ildikó: Miért nehéz a magyar gyereknek a román nyelv (még mindig és: már megint)?