Karcolatok 01 – Holnaptól

I.

Te is oly sok reményt vittél
Magaddal az útra el,
És most, úgy tűn, összezúzva
Lábadnál mind ott hever…
Egykor volt dús mosolyodat
Gyötrő ráncok fogták le,
S szemed rég volt ígéretek
Emlékével van tele.

Sovánnyá lett tested fáradt,
Mozgásában kételyek,
(Pedig régen annyi álom,
Tarkította szívedet…),
Együtt álmodtuk a jövőt,
Mikor te is hitted még,
Valahol, egy felhőn túlról
Szép jövő tekint feléd.

Mondd, mi történt hát az úton?
Mi őrölt fel tégedet?
Egyforma, sok szürke nap vagy
Munka, barát, kétségek?
Mikor adtad álmaid fel?
Mikor törődtél bele?
Mért hiszed, az ember dolga
Beletörődenie?

   

II.

Nem ez dolgod, drága barát!
(S veszve sincs még semmisem…)
Mi elveszett, ahogy Te is,
Én is visszanyerhetem,
Porold csak le magad s indulj!
Annyi Öröm, Élet vár,
Rázd fel magad, mert „a való
Többet ér az álomnál”.

Rázd le fáradt testedről hát
Megkövült súly-gondjaid!
Álmodj, ahogy régen tetted,
S töröld le a ráncaid!
Görbíts mosolyt arcodra, mint
Régen, minden szép napon,
Ne bánd meg az elmúlt időt
Majd az élet-alkonyon.

S lépd át, ami eddig voltál,
Számolj le a hibákkal!
Álmodj,
Remélj,
Lépj, ha muszáj,
S ne törődj rég-átkokkal,
Holnaptól, hidd, új kezdet vár,
Aludj most, és aztán lásd,
Lásd életed, mint egy drága,
Világszép műalkotást.

Kerepesi Igor