Hazajáró Jókai Mórral 2.

Egyre inkább meg kell barátkoznunk a gondolattal: lassan vége a nyárnak. Kis kirándulásokkal azonban még ezután is kiszakadhatunk a mindennapos rohanásból. Jókai Mór segít ebben.

Az Útirajzokat követve a Vág völgyéből indultunk útnak legutóbb, és elkísértük írónkat Beckó, Trencsén és Kasza várába. Folytatva Jókai egykori útvonalát, ezúttal felkeressük a szilaj és a büszke felvidéki várat, valamint azt a helyet, ahol egy várúrnő az ókori görög tragédiahősnők életét élte.

A büszke és a szilaj

„A túlparti hegyeken átellenben fehérlik, mint egy óriási mauzóleum, a büszke Oroszlánkő” – írja Jókai –, „s a völgyszoros vágánya közül kimagaslik a hírneves Temetvényi sasfészek, a szilaj Bercsényi ősi vára, s amerre a Vág kanyarodik, mindenütt előtűnik egy-egy várrommal királlyá koronázott hegytető.”

Oroszlánkő vára sok hasonlóságot mutat az előző részben megismert Kaszavárral: az 1200-as években épült, volt Csák Mátéé, majd Stíbor vajdáé is. Ezután a Gara család, később pedig Borbála és Erzsébet királyné tulajdona.

Thököly ezt a várat is elfoglalta – félig leégett ekkor, de újjáépítették –, ám 1708-ban az osztrák császár katonái szerzik meg, akik sok más várunkhoz hasonlóan, felrobbantották. Ma rom, így elsősorban a festői tájban érdemes itt gyönyörködnünk.

   

Temetvényt a Rosd nembeli Demeter és Mihály építette a tatárjárás után és tizenegy falu tartozott a várhoz. Később persze ez is Csák Mátéé volt, aztán jöttek az Ujlakyak, Thurzók, Bercsényiek. A vár a 18. századtól kezdve folyamatosan pusztul – elvesztette jelentőségét, később pedig a társadalom alakult át körülötte, melynek már nem volt szüksége a várra.

A magány vára

„Az alatta levő falunak csak keresztneve van (Podhrágy), a vezetéknevet a vár adta hozzá. Lednitz, Sztrecsény, Lietava, Hricso: holt nevek már” – folytatja Jókai.

Sztrecsény egyszerre csodálatos látvány és borzongató múlt. Itt lakott ugyanis az 1600-as években Bosnyák Zsófia, Wesselényi Ferenc boldogtalan hitvese. Az egykori nemesasszony első férjét 17 évesen vesztette el, hősként halt meg a török elleni küzdelemben, majd ebben az évben elhunyt Bosnyák Zsófia édesanyja, a következő évben pedig bátyja is.

Három év múlva ment ismét férjhez, Wesselényi Ferenchez. Közös otthonukat festői környezetben, a Vág feletti magas sziklaormon álló, 13. században épült sztrecsnói várban rendezték be. Hamarosan megszülettek gyermekeik is, Ádám és László, de nevelésük már a nőre maradt, Wesselényi ugyanis füleki kapitányként szolgált.

Zsófia eközben otthon gyermeket nevelt, irányította az uradalmi gazdaságot és kórházként is működő szegényházat alapított. Ám hiába állt helyt, a távollét és egy harmadik fél miatt házassága megromlott. Hogy megmentse, nagy áldozatot hozott: éjszakánként– látomását követve – gyalogosan ment a teplicskai kápolnába, Máriához imádkozni.

A legenda szerint itt találta meg hazatérő férje, de ekkor már késő volt, Zsófiát nagyon megviselte a viszontagságos élet, pár hónappal később, 1644 áprilisában meghalt. Wesselényi pedig még ebben az évben feleségül vette Széchy Máriát, akivel házassága idején hírbe hozták.

A várat, mely Bosnyák Zsófia hamvait őrizte, nem kímélték a történelem viharai, végül I. Lipót parancsára felrobbantották. A jótevőjének még mindig hálás nép azonban kiszabadította a romok közül a koporsót, melyben ott feküdt Bosnyák Zsófia épségben maradt, mumifikálódott holtteste.

Vágtapolcára szállították, ahol zarándokhely lett: a nép szentként tisztelte a jótékonyságáról és kivételes hűségéről ismert nőt. Mígnem 2009-ben egy zsolnai szlovák férfi érkezett Vágtapolcára, aki elkérte a templom kulcsát, beírta magát a vendégkönyvbe, majd fogta a koporsót, kihúzta a templom elé, leöntötte benzinnel és felgyújtotta.

Bosnyák Zsófia holtteste porig égett. (A maradványokat, a koporsóban maradt néhány értékes tárgyat – egy medált, egy karkötőt és egy rózsafüzért – visszahelyezték a vágtapolcai templom kápolnájába, a tettes ellen pedig 2 hónap után megszüntették az eljárást, mivel az ügyészség úgy találta, beszámíthatatlan volt az elkövetéskor.)

Ezzel a megrendítő helyszínnel zárul Jókai Mór Vág környéki utazása, melyet így fejez be: „mikor a vágtató vonatról az elragadó panorámán végigtekintünk, a láttani csalódás azt a káprázatot játssza velünk, mintha a távol hegyhátak rengeteg erdőikkel mind futnának egymás alól, tornyos épületeikkel, váraikkal; a sík lapály pedig csendesen bontakoznék azalatt – boglyarakta mezőiből, zöld vetésszalagjaiból, amiken a jókedvű nép hangyamunkája foly – egy örökké ugyanazon képpé…”

Bogos Zsuzsanna
(Idézetek forrása: Jókai Mór, Útleírások, A Kárpátok között)

Ajánlott cikkek:
Hazajáró Petőfivel 1., 2.
Hazajáró Jókaival 1.

Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket Facebookon, Twitteren, és Tumblren is! Ha pedig kíváncsi vagy a szerkesztőségi kulisszatitkokra, látogasd meg Instagram oldalunkat.