Eszembe jutsz néha még, de
Nem zavar már alakod,
Felbukkansz, ha magány ölel,
Vagy épp búsan hallgatok,
De már régen nem úgy fájsz,
És nem úgy sújt a „Nélküled“,
Mint korábban,
Mint évekig,
Miképp elsírtam neked.
Édes-átkos reszketés fog
El még ma is, hogyha látlak,
De már tudom, halvány mása
Csupán ez a régi vágynak,
Csak az elmém játszik velem
Mindig újra, s tőrbe csal,
Ez a Magány, ami őrjít,
Ez az „Egyedül” zavar.
S tudom persze: Drága maradsz,!
(Első Te voltál nekem),
De azóta, belátom már,
Megfordult a Föld velem,
Valahol egy Társ vár engem,
Vagy talán egy sor kaland,
Ne felejts el!
Emlékezz, hogy
Csodát éltünk itt alant.
Kerepesi Igor
Megosztás:
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.
Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!
